Azt hittem, a korona elmúlik. Trónfosztás és kész, ennyi volt. De ez a valami nagyon ragaszkodik hozzám. Mikor már mindenhol harsogják, vége, elvonult a járvány, én képes vagyok benyelni. Ráadásul, nem is olyan igazán tipikusan indult. Egyszerűen bevérzett a szemem. A vérnyomásomra gyanakodtam meg fáradtságra. De két nap múlva ott volt az a fránya két csík. Mintha megint visszalöktek volna a kezdővonal mögé az élettársasjátékban.

Most ez nagyon másként ment, mint egy éve. Mintha ez egy érzelmileg túlfűtött sárkánnyal történne. Nőneművel természetesen. Minden idegesített, bármin fel tudtam magam húzni, az amúgy is nazális hangomon a kiabálás még erősebb volt. Mintha a korona a hormonjaimat és az idegrendszeremet szállta volna meg. A higgadt gondolkodás megszűnt, tárgyalásra képtelenné váltam családtagjaimmal. Mintha ez a korona egy utolsó csepp lenne életem kupájában a saját diliházam cirkuszporondján. És már folyt is kifelé a habzó cucc, megállíthatatlanul. Jöhettem én itt kis rongyokkal feltörölni, felitatni, ami valljuk be nevetséges. A korona tomboló kólót járt bennem. Aztán a legerősebb elérhető terápiára szántam magam. Bevetettem aggódva persze a következményektől. De éreztem, ez így nem maradhat. Aztán tényleg, legalább ezt az idegbajt mérsékelte, a tüneteket meg rövidítette. Volt minden, mint tavaly, de órákra. Még a csíny nem letudva, csak reménykedem. Alkalmazom, hogy az adott körülmények között, a lehető legjobb döntést hoztam. Mantrázom magam számára.

Negyvenen túl vagyok, az ilyen megállók mindig elgondolkodtatnak. Nem hiszem, hanem tudom, hogy okkal lök vissza a startvonal mögé az élet. Valamit már megint rosszul csináltam. Amikor kezdett a köd tisztulni, a düh erősebb lett bennem. Nem fog legyőzni, nem fogja megint tönkre tenni az egész évem. Felálltam, tornázni kezdtem, amit persze utálok. De egy cél volt előttem, nem ismétlődhet meg az előző koronás kalandom. Fájt mindenem, de megcsináltam. Először csak napi egyszer, aztán már reggel-este. Nekiálltam takarítani, mosni, maszkban főzni a családnak. Nem akartam, hogy megint leteperjen. Néztem az órát, vettem be az aktuális vitamint, gyógyszert, ettem, ittam, orrspray és aztán újra. Csak éjjelre feküdtem le. Közben pedig igyekeztem dolgozni otthonról. Ezt a szorongást talán sosem fogom tudni levetkőzni. Egyedülálló anyaként öt emberért felelve, a munkahely a biztos pont, ami elengedhetetlen, kihagyhatatlan. Ezt nem veszíthetem el, ebben teljesíteni kell, hisz mind függünk tőle. Azért erre a koronás időszakra egy plusz teher is társult. Szüleimet, gyerekeimet és magamat láttam a televízió, a közösségi média fotóin, videóin. Pont olyan emberek. Mit tennék? Képes lennék egyedül erre? Igen. Mert megtanultam már, ha muszáj, meg kell tenni, erő is lesz valahonnan nagyon mélyről és ösztönből. Felfoghatatlan. Borzasztó. Szavak nincsenek erre. Szóval, muszáj legalább az agyamban mozgás akaraterőt gyártanom, ha már ilyen kromoszómám nincs. Márpedig az én legerősebb szervem az agyam. Tehát képes vagyok rá. A gyártósort indítottam, de nincs 5 és 10 éves tervem, mert a végén úgy járok, mint a malacokkal Hofi a statisztikában.

Sőt, mostanában ennél még tovább mentem. Tudatosan feliratos angol nyelvű filmeket kezdtem nézni újra. Sokáig hanyagoltam, mert fárasztott az olvasás, könnyezett a szemem. De most elgondolkodtatott valami. Kiabálhatok, beszédet tarthatok, írhatok, kérlelhetek, könyöröghetek a kamaszoknak, hatástalan. Ahogy az összes tiltás és szabályok is. Ideig óráig működik, aztán ha lankad a figyelmem, dől, mint a kártyavár. Szóval, arra jöttem rá, egy személyben kell példát mutatnom, elől járnom. Mint egy Élet kabalafigura. A múltról beszélni hasztalan, azt lerázzák, kinevetik. Most negyven éven túl kell megmutatni nekik. Tehát igen! Anya beszél angolul kicsit, érti kicsit, akár el is tudja mondani. Anya nézi a feliratos filmeket, fejleszti a kicsit. Igen, anya sokféle csatornát néz, olvas, tájékozódik nap mint nap. Igen, korlátozza a jelenlétét a közösségi felületeken, igyekszik tudatos lenni. Igen, mozog minden nap, még ha elég nevetséges is, de bakker megteszi hulla fáradtan is az angol szövegre, és érti. Felkel, felöltözik, méghozzá tisztát vesz fel, fogat mos és szalonképes minden nap. Eszik salátát, néha bizony kihagyja már a vacsorát, mert irtó késő van. Nem hoz haza édességet, ő sem eszik. És szalonképes véleménye van, mindenről. Olvas, változatos könyveket, minden nap. Látszik rajta, hiányzik az önbizalma, sokszor sír a gardróbban, a tükör előtt. De megpróbál jól kinézni. Szoknyát vesz fel hétköznap! Persze ezeket nem most kezdtem, de a korona összefoglalta. Megállított. Ahogy a háború is.

Néha benyomják azt a fránya a STOP gombot, visszatesznek az élet tábláján a startvonal mögé és csak a hatos dobással indulhatsz. Na, valahogy azt próbálok most dobni. Ez egy ilyen játék. Az az opció most nem szerepel, hogy nem lesz hatos. Jön, csak dobálni kell és kitartóan, beleadva minden dühöt erővé csatornázva.