Arra ébredtem lelőttek, vér folyik a számból, a nyakamat találták el. A volt férjem volt az, látom, szemben áll velem, és mosolyog. A földön fekszem, ő lenéz rám, mosolyog, vérezve próbálok kiabálni, és nem segítségért, hanem azért, hogy tudják, ő volt. Elsétál és én maradok a vérben, a sötétben.

Egész éjjel küzdöttem. Álmomban megjártam a kórházat, és ő ott volt, mert mintha senki nem hallotta volna, hogy ő tette. Önelégülten mosolygott az arcomba, a csövektől nem tudtam beszélni. És nem jött ki hang a torkomon, fuldokoltam attól, hogy nem tudok beszélni, nem hallanak. Ott áll az ágyamnál, aki miatt ott vagyok. Újra és újra felébredtem, hideg verejtékben úszva, jártam egy kicsit, aztán próbáltam megint pihenni, és ismét ugyanaz. Próbálok beszélni, de nem tudok, minden csak a fejemben van, de nem hallanak, nem ért senki körülöttem, ő pedig csak mosolyog diadalittasan.

Amikor elkezdtem ezt a blogot írni, a cél a terápia volt, hogy kiírjam magamból. Aztán jött is a kritika, többet, még őszintébben. De valahol mindig megállt a billentyűzet, blokkolt az agyam, többet nem adhatok ki. Mert, ha ezt is egyszer meglátja, megtalálja, felhasználja ellenem, hogy bizonyítsa depressziós, paranoiás elmebeteg vagyok, akire nem lehet bízni a gyerekeket. Belém kódolta a rendszer az elmúlt években, hogy segítséget kell kérni, de ne beszéljen senki pszichés, lelki dolgokról, mert az meg már vizsgálható, sőt, támadható. Akkor én már nem vagyok felelősségteljes anya.

És megérkezett közben az újabb anyasági vizsgám eredménye a szakértőtől, megkaptam, hogy tisztességtelen és etikátlan vagyok, mert 7 év után segítettem a gyereknek bebizonyítani az igazukat, leleplezni az apjukat. Még önmagamat is sokkoltam az eredménnyel, azóta sem tudom feldolgozni, miken mehettek keresztül a gyerekek, amikor egyedül 2 hétre, vagy hétvégékre mentek el. Borzalmas ezzel a lelkiismeretfurdalással élni. Hogy ehhez asszisztáltam, hogy nem tudtam megóvni, megvédeni őket ettől a borzalomtól. És még mindig engem lehet ezért elítélni, vizsgálni, támadni. Én vagyok etikátlan és tisztességtelen?! És mit mondanak azokról, akiknek a gyerekek ezt hivatalos helyen elmondták, jelezték, és nem hittek nekik, akik nem vizsgálták ki a rendőri jelzést, nem segítettek kimenekülni ebből a helyzetből, még ráadásul támogatták is, hogy kell a kapcsolattartás?! Na, őket milyen jelzővel kell illetni?!

Azt hittem, vége lesz. Nyugalom jön. De nem. Ez a bátor tett, a mindent leleplező bizonyíték is kevés volt. Ő még mindig támadhat, vagdalkozhat, próbálkozhat. Senki nem húzza le előtte a rolót, hogy ennyi volt.

A valóságos kórházban a valóságos vizsgálóasztalról felkelve, öltözés közben a következő jutott eszembe: akik anyaságból vizsgáztatnak évek óta, akik kioktatnak, döntenek, beszédeket tartanak, elmondják véleményüket egy lapon említve kettőnket, vajon belegondolnak-e abba, hogy szavaikkal, írásaikkal egy embert ölhetnek meg? Mert ezek nem múlnak el nyomtalanul, és nem lehet alázni egy embert következmények nélkül. Hahó! Jelentem, én is élő, lélegző, érző emberi lény vagyok!!!!!