Itt ül mellettem, rajzol, engem néz, nagyon szeretem. El sem tudom mondani mennyire. A nővére pedig olyan csodálatos levelet írt nekem a születésnapomra, hogy azóta nem is tudok magamhoz térni. Amikor elolvastam feltört belőlem a zokogás. Nagyon mélyről és hangtalanul. Az egész arcom könnyben úszott, alig tudtam abbahagyni. Öleltem, öleltem, el sem akartam engedni. Mélyen megérintett, és benne volt mindaz a fájdalom, szomorúság és meg kell vallani büszkeség, amit az elmúlt hosszú évek után érzek, és amiért oly csendben szerettem volna maradni a születésnapomon.

Nem szabad, hogy egyetlen gyerek is így érezhessen 11 évesen. Komoly, velős és mélyen megható, megérintő. De tükrözi, mennyire érti ő már mindazt, amit érte tettem, teszek és tudja, hogy a biztos pont én vagyok számára. Pedig oly sokszor érzem, nem érdemes, nem értik, nem érzik, sose fogják megérteni.