A lift ajtaja becsukódott, az én térdeim pedig összecsuklottak és a hideg kövön találtam magam a kórház egy elhagyott, ismeretlen lépcsőházában. Fizikai fájdalommal járt, ahogy feltört belőlem a sírás, éreztem, akkora érzelem akar előtörni belőlem, amit nem bír a testem. Nem tudom, mennyi idő telt…
Két gyerek mellett sokszor egy kalitkában csücsülő, sokszor mérgében ugráló papagájnak álcázott teremőrnek látom magam. Manapság ha ezt a képet magam elé képzelem, a kemény helyzetekben elnevetem magam. Ők persze nem értik miért, de nekem elég, hogy kizökkenjek a szituációból és más hangnemet üssek…
Amikor klaviatúrát ragadtam és nyilvánossá tettem gondolataim hirtelen furcsa érzés kapott el. És rögtön jött is egy üzenet barátnőmtől „Nagyon örülök, de féltelek.” És hirtelen belém hasított a felismerés, én is magamat. Annyira megszoktam már ezt az érzést, a mindennapjaim részévé vált. Néha…
Egy nő hátán fát lehet hasogatni, ha anyává lesz. Szinte észre sem veszi, mi mindent követnek el ellene, hiszen meg kell oldania a hétköznapokat, egyensúlyoznia kell a család minden tagja körül. És persze folyamatosan a kedvében járnia társának, mindamellett, hogy szülés után testkép zavarokkal…
Ma már egyre kevesebbet mesélünk a régi dolgokról, a családtagokról, a felmenőkről. Pedig milyen fontos is ez, ismerni a gyökereket és arra tanítani a család kisebb tagjait, felnőve legyenek büszkék őseikre, vigyék tovább az ő üzeneteiket.
Apai nagyapámat mindig egy idős emberként láttam. Közel nem…
Hetedik napja nem tudok a fiamról. Szerda óta próbálom elérni az apját telefonon, mert megígértem, hogy szerdán és pénteken beszélünk. Apjának még egyik nap sem sikerült felvennie, vagy visszahívnia, vagy sms-re válaszolni.
Sok gondolat kavarog bennem. Egy különösen megfogalmazódott. Lassan 12 éve…
Több mint négy éve miután fiam többször volt kórházban, döntöttem úgy, elég volt. Véget vetek addigi látszat életemnek, elválok. Megpróbáltam egyezséggel. De a válasz: „Akkor elveszem a gyerekeket.” És ő egy országosan magas vezető beosztásban lévő gyermekvédelmi szakember volt.
Nem futamodtam meg,…
Évek óta ülök a medence partján és nézem hasonló párás tekintettel, mint a reklámban a modell, a jövő bajnokait. A különbség csak nüansznyi. Én az egész napos rohanástól csapzottabb vagyok és fáradtabb, és nem a jövő bajnokait látom, hanem a gyerekeim. De a tekintetem tényleg párás, és nem az uszoda…
Az elmúlt években sok mindenen átmentem, úgy érzem, életre ítéltek. Túl kellett élnem, hogy talán talpra álljak és ebben a helyzetben beszéljek. Valamikor sokan hallgattak, figyeltek rám, sőt mondhatni követtek is. Aztán az életem egy furcsa kanyart vett, amit én így utólag elég későn fedeztem fel.…