Több mint négy éve miután fiam többször volt kórházban, döntöttem úgy, elég volt. Véget vetek addigi látszat életemnek, elválok. Megpróbáltam egyezséggel. De a válasz: „Akkor elveszem a gyerekeket.” És ő egy országosan magas vezető beosztásban lévő gyermekvédelmi szakember volt.

Nem futamodtam meg, elváltam. Aztán még két évig, pereskedés mellett éltünk egy fedél alatt, végül a családom és a barátok összefogtak és nagyon sok pénzért megvettem az otthonunk és a vélt nyugalmunk. Elköltözött. És jött a pokol.

Mert mivel lehet egy anyát megtörni, tönkretenni? A gyerekei fájdalmával.

És újra összeszedtem a bátorságot, erőt, pénzt. Hiszen pénz, paripa kell mindenhez. Mert a gyámhivatal, a gyermekjólét és a családsegítés hallgat, asszisztál és azt mondja: „Várjon, felnőnek majd, és akkor könnyebb lesz.” Nem, és nem. Az én gyerekeimnek is joguk van a gyermekkorhoz. Azóta sem adtam fel, és töretlenül a Bíróságra járok, hogy meghalljanak minket.

A lányom a láthatás estéjén megállt és a hátam mögött megszólalt apai nagyapjára nézve: „Én nem megyek. Papa, én szeretlek téged, de nem megyek, mert félek apától.” És szorosan átölte nagyapja nyakát és zokogott. Ő megígérte, megvédi. Ha kell, hazahozza. A másik gyerekem már az autóban ült, nem mozdult. Képtelen voltam választani. És tudtam, át kell adnom őket. Már mindent megtanultam a négy év alatt. A kötelességeimről mindenhol és mindenütt felvilágosítottak. A jogaimról még nem sikerült sehol.

Elmentek. Két nap múlva, a mosolygó lányom vállára tettem érkezéskor a karom, és éreztem, reszket az egész gyerek. Mosolyog és integet, de odasimul és remeg. Aztán zokogott mikor kettesben lettünk…

Bennem egy gondolat dübörgött: Milyen anya vagyok én? Elmenekültem egy férfitól, akitől rettegtem, aki a pszichológiai terrorjával tönkretett, megnyomorított. És most mit csinálok? Odalököm a gyerekeim. Odataszítom a lányom, aki ugyanúgy fuldoklik már, mint én, és eljutott oda, hogy ezt ki merte végre mondani. A jegyeik, a viselkedésük, az általuk szakembereknek elmondottak sikítanak a segítségért. Mégis mi a válasz? A gyereket át kell adni! Önnek az a feladata, hogy a gyerekeket megfelelően felkészítse az apai láthatásra. Fésüljem meg, öltöztessem díszbe, hogy újra lelki erőszakot kövessen el rajtuk? Azt, ami elől én elmenekültem.

Milyen anya vagyok én? Hogy nézzen így tükörbe az ember?