A lift ajtaja becsukódott, az én térdeim pedig összecsuklottak és a hideg kövön találtam magam a kórház egy elhagyott, ismeretlen lépcsőházában. Fizikai fájdalommal járt, ahogy feltört belőlem a sírás, éreztem, akkora érzelem akar előtörni belőlem, amit nem bír a testem. Nem tudom, mennyi idő telt…

Két gyerek mellett sokszor egy kalitkában csücsülő, sokszor mérgében ugráló papagájnak álcázott teremőrnek látom magam. Manapság ha ezt a képet magam elé képzelem, a kemény helyzetekben elnevetem magam. Ők persze nem értik miért, de nekem elég, hogy kizökkenjek a szituációból és más hangnemet üssek…