Élet szösszenetek

Anya egyedül

Boldog könnyek

2018. október 19. - anya egyedül

Az úszás a hét kedvenc programja számomra, bár én itt a partról kibicelő vagyok. Már nem tördelem a kezeim, aggódva csemetém fennmarad-e a vízen, vagy bátorítás kell-e a mélyvízben. Szerencsére ezeken már túl vagyunk. A sofőr, fogas, hajszárító fodrász szerepét töltöm be leginkább, és bevallom cseppet sem bánom ezt a kisegítő komornyik szerepkört, mert a nap végére sok kapacitást nem kíván, inkább pihentet. Arról még csak álmodom, hogy egyszer fürdőruhában, imádott vizes közegemben úszva élvezem én is ezt az egy órát. Rózsaszín ködös álmaimban bikiniben szelem a habokat és métereket, mosolyogva gyermekeimre, és kecsesen sétálok az öltözőkig. Na, itt ezen a ponton általában jön az ébredés és a valóság. Nincs bátorság bennem fürdőruhában szaladgálni és csobbanni szülővárosomban, ismerős szemek kíséretében. Még ha ez kissé nagyképű feltételezés is, hogy ekkora feltűnést keltene jelentéktelen megjelenésem. Bár a látószögeket elég erősen kitakarnám. A lényeg, idáig még nem jutottam el. Azt hiszem, ehhez hosszú fényévek kellenek.

De mégis szeretem, évek óta állok, ülök a medence szélén és gyönyörködöm, vagy éppen kitolom a munkaidőm és telefonon ügyeket intézek, vagy akár barátnői csevejben fürdőzöm. Néha még olvasni is sikerül. Múltkor épp barátnőmtől kapott Hadas Kriszta Egy tökéletlen anya naplóját sikerült magamévá tennem. A gyerekek különösen örültek ennek, hiszen bőven kaptak időt még csobogni, mert anya annyira belemerült a könyvbe, velünk zárták végül az uszodát. Fogtam a fejem, miért nem 2012-ben olvastam én ezt?! De sebaj, így is jó pillanatokat okozott. Jó volt! Ajánlanám minden anyának, aki bizony néha érzi tökéletlennek magát. Én naponta többször.

De megint elkanyarodtam az úszásról, ahol olyan jó látni, ahogy fejlődnek a gyerekek. Ott lehet a legjobban követni, merre is tartanak. A víz kihoz mindent. Fantasztikus, mekkora utat is tettek meg, míg én csak rohantam, és próbáltam napról napra helyt állni. A nagyobbik már sorvezetőként halad elől, kötelességtudóan és lazán siklik a vízen, minden feladatot megért, képes végrehajtani. A kisebbik a középmezőny végén a sorvezető, és teszi mindezt boldog és büszke mosollyal játékosan néha kis kitérőkkel. Pontosan tudja, mekkora érték ez, milyen sokat is haladt ő előre ezért. Én pedig csodálom, és morzsolom a könnyeim felszabadultságuk és mosolyaik láttán. Külön kis melegség anyai szívemnek, ahogy elhaladnak egymás mellett és integetnek, váltanak két szót. Érzik, észlelik egymást. A kicsi pedig, felnéz a nagyra. Persze mindezt mellettem nem így teszik, ott a testvérharc minden pillanatos és oly szükséges, mint a lélegzetvétel.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyakentegyedul.blog.hu/api/trackback/id/tr4714310819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.