Élet szösszenetek

Anya egyedül

Műszakváltás

2018. szeptember 28. - anya egyedül

Van egy síró utam. Igen, az elmúlt nyolc évben otthonom és munkahelyem települései között van egy egyenes útszakasz, amely az én lelki depóm lett. Ebben az egyenesben kiszakad a félelem, az aggodalom, a düh és a fájdalom. Innen hazafelé pont annyi az út, hogy hazaérve ennek a barátnőm által lelki hányásnak nevezett attrakciómnak már nyoma sincs, illetve befelé a munkába reggelente szintén elegendő a távolság. Ez az egyenes a barátommá lett, megőrzi a titkaim és gyengeségem. Itt lehet, amit máshol nem, az üvöltő zene mellett. Mintha a pezsgős üvegből robbanna a dugó, úgy szakad ki belőlem. Itt lehet, amit máshol nem, nem kérdezget senki, nem fegyelmez, hogy tartani kell magam, vagy megijesztem, nem szánakoznak rajtam.

Ez a műszakváltás nálam, amikor a családanya, karrierista dolgozó robottá válik, majd hazafelé mindez vissza. Meg kell vallani az átállás nem mindig zökkenőmentes. De ezek az alkalmak pontosan annyira elegendőek, hogy a következő műszak végéig, azaz az éjszakai pihenőig meggyőzzem magam arról, igazából szerencsés vagyok, és boldog. Mert a végén mindig rájövök, vannak dolgok, amelyek csodáját csak ebben a helyzetben tapasztalhattam meg.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyakentegyedul.blog.hu/api/trackback/id/tr9414269337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.