Milyen könnyedén mondjuk „én ugyan nem fogok elválni”, „mi biztosan meg tudunk majd egyezni, nálunk ez nem lesz kérdés”, „én aztán soha nem csinálok ilyet”, stb. Azt hisszük, bizonyos problémák csak mással történhetnek, ott okoznak gondot. Mi felkészültek és megfontoltak vagyunk. Igen, éreztem így. Boldog is voltam. Meggyőződésem volt, hogy nálam a válás egy nem létező opció, ahogy az is megkérdőjelezhetetlen, hogy akit gyermekeim apjának választottam szeret, és mellettünk lesz, ha törik, ha szakad amíg élünk. És abban is biztos voltam, én is mindig tisztelni fogom. Nem így történt. Erre nincs recept, felkészítő tréning, tankönyv, vagy bármi egyéb, ami segíthetne. Még akár útmutató sem. Már az sok és sokk, amikor azzal kell szembesülni, a nagy Ő, már nem szeret, sőt azt mondogatja, és úgy viselkedik, hogy sosem szeretett. Hát még azt, hogy mindaz, amit elterveztem, amit vállaltam, az mostantól szembeszélben és egyedül valósítható meg. És ez nem választási lehetőség. Még a számítógépek és a telefonok is kapnak időt az újratervezésre. Mi nem, mert az élet megy tovább, a gyerekek válaszokat várnak, és a munkahelyen is teljesíteni kell, a többiről nem is beszélve. És mivel a nagy Ő-vel mindent közösen terveztünk, és a legközelebbi ember volt számunkra, minden gyengénket, erősségünket és legapróbb titkunkat is tudja. Tehát nyitott könyvként, mint egy céltábla állunk onnantól.

Na, ezt a bizalmat újra építeni az emberek felé, nem falakat húzni, az a kemény történet az életben. Azt gondolom, nem szabad semmihez úgy állni, hogy ez velem nem történhet meg, fel vagyok készülve. Létezik az a bizonyos kiszámíthatatlan faktor, az a bizonytalan élet-sava borsa, amitől olyan izgalmas minden, mert egyszeri és megismételhetetlen. Én sem hittem, hogy megtörténhet, hatalmas szerelem volt, és önmagamban is hittem és bíztam, képes vagyok kitartani, ha már az a fránya szerelem elmúlik majd. Na, az akkor még nem múlt részemről, de jött helyette más, amit viszont én is úgy gondoltam, velem aztán nem történhet. Ilyen csak a filmekben van. Ekkora távolságból visszapillantva, már azt sem tudom pontosan megmondani, mikor fordult és kezdődött. És persze az eseményeket visszapörgetve, a kirakós már más képet mutat.

Hinni, élni, szeretni kell a nap minden percében. És tisztelni és örülni a másiknak, legyen akár társ, gyermek, rokon, barát, kolléga, vagy csak egy ismerős. Minden olyan pillanat, amikor az a bizalom és kíváncsiság még megvan, érték. Pontosan az élet egyszerisége az, ami ezt törékennyé és annyira értékessé teszi. Nem tudjuk, mi jön szembe velünk. Az emberi természet kiszámíthatatlan. Az egyetlen, amiben biztosak lehetünk, hogy nem veszhet el belőlünk az újratervezés képessége.