Élet szösszenetek

Anya egyedül

Embernek lenni

2017. október 15. - anya egyedül

Ma már egyre kevesebbet mesélünk a régi dolgokról, a családtagokról, a felmenőkről. Pedig milyen fontos is ez, ismerni a gyökereket és arra tanítani a család kisebb tagjait, felnőve legyenek büszkék őseikre, vigyék tovább az ő üzeneteiket.

Apai nagyapámat mindig egy idős emberként láttam. Közel nem tudtunk egymáshoz kerülni, hiszen őt még édesapám is magázta. Arcán még 89 évesen is csibészes mosoly volt, minden napját munkával töltötte, misére járt és hitt Istenben, figyelte a föld, a természet üzenetét. Ezt a tartást láttam gyermekként és megőriztem magamban, de igazi üzenetét a családtagok elmondásából ismertem meg, tudtam meg, és felnőttként értettem meg.

Mindig mesélték, hogy ő a Don kanyarban megsebesült. Kicsi gyerekekként egyszer láttam a combját, és emlékszem mindig mesélt kórházi élményeiről. Akkor még nem értettem, hogy a kedves ápolónőkről szóló történetek mögött, előtt, mi minden volt. Egy ütközetben megsebesült, a hallottak között feküdt, összeszorított foggal szisszenés nélkül tűrte még az ellenőrző döfést is. De volt egy ember, egy hadnagy, akinek ő volt a tisztiszolgája.

Nagyapám egyszerű, iparos ember volt, nem nemesi, vagy polgári származású. A hadnagy mégis kiment érte és megkereste az ütközet után, majd feltette a sebesülteket szállító vonatra. Ő maga sose tért haza, sorsát homály fedi. De családunk évtizedek óta őrzi emlékét egy embernek, aki miatt mi ma lehetünk. Hazaküldte nagyapámat súlyos sérüléssel. Még arra is volt gondja, hogy hazaérkezve családja egy kocsival a kis faluba hazajuttassa. Felépült és családot alapított, a közösség építő, összetartó embere lett. Emlékszem a temetésére. Még ott is tapintható volt az a szeretet, tisztelet, ami őt övezte a közösségben. Tudtam, értettem felnőttként már mindezt. Volt bennem szomorúság, hogy köztünk nem lehetett olyan kapcsolat, mint gyermekeim és szüleim között. De ő egy más kor szülöttje volt, köztünk tisztelet volt.

Aztán egyszer csak a híradóban láttam, ahogy buszok érkeznek nem messze lakóhelyemtől, a felvételeken látszott többségében nők, gyerekek. Segítségre szorulnak. Nem gondolkodtam sokat, egy-két nappal később már én is ott voltam a sűrűjében. Munka után, vagy hétvégén mentem és tettem, amit lehetett. Volt munka bőven, és segítségre szoruló. Otthon a gyermekeim és szüleim szó nélkül értették, és nem kértek magyarázatot, miért hajnalban, vagy reggel megyek haza. Vagy hol töltöttem a hétvégét. Miért öltöztem fel szombat délelőtt egy telefonhívásra és indultam. Sőt.

Az első éjjel után apukám lehozta a kabátját, a gyerekek pedig segítettek zoknikat, pulcsikat keresni. Szinte minden nap 2-3000 ember ment el mellettem. Sokat láttam, tapasztaltam. Egy nagyon nehéz napon, amikor különösen sok gyermekes család érkezett valami nagyon megindító jelenet játszódott le, amit csak én éltem meg, csak az enyém volt. Sütött a nap, rengeteg ember, rohanás, itt kis lábacska beragasztás, ott kiscipő keresgélés, meg pelenka, aztán szaladni vissza vizet osztani, kicsit fordítani németet, aztán angolt.

És megálltam a hatalmas embertömeg közepén, sütött a nap és kétségbeesve néztem körbe. Ahogy Ausztria felé fordultam azt láttam, hogy kisfiam jellegzetes kis kapucnis pulcsija épp felkerül egy az apukája nyakában ülő pici fiúra. Anyukája és egy segítő kedves csodálatos hölgy segítenek öltöztetni. Majd a pulóver és benne a pici fiú útra kelt a senkiföldjén át Ausztriába, az általuk várt nyugodt, békés világba. Fáradtan, de céltudatosan haladtak és mosolyogtak. Hirtelen könnyek törtek fel, de már előttem állt egy család, akiknek vízre volt szükségük és persze járt mellé a gyógycsoki is a gyerekeknek. Egy perc, vagy annyi sem, de akkor ott oly sokat kaptam. Nem tudtam végig jelen lenni és segíteni, de volt pár nap, éjjel az életemből, vagy akár egész hétvége, amikor ott voltam. És láttam embereket, akik elgyötörten, mindent hátrahagyva, békére vágytak.

Egyetlen gondolatom van azóta is: embernek lenni. Ez az egyetlen fontos üzenet.

A bejegyzés trackback címe:

https://anyakentegyedul.blog.hu/api/trackback/id/tr2212990264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.